Így telt a nyarunk – Pocca Piknik Felsőörsön

Lead kép
pocca
Lead szöveg
Idén újabb Balaton-felvidéki rendezvényzöldítésére kérték fel a Zöldövezet Társulás szakértői csapatát!  

 

Örülünk, hogy a Felsőörsi Pocca Piknik szervezői hozzánk fordultak a június végén tartott, három napos esemény ökológiai lábnyomának csökkentése kapcsán!  Bár az új helyszínek mindig izgalmas feladatok elé állítanak minket – mind az infrastruktúránk kiépítése, mind logisztika, mind pedig az időbeosztás tekintetében –, kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a szárnyaikat frissen próbálgató fesztiválokon már a kezdetektől ügyeljenek a fenntarthatóságra. Különösen, ha a helyszín egy természetvédelmi területtel határos! Mindig nagy lehetőséggel kecsegtet, ha a munkánk során nem egy korábban kialakult, rossz gyakorlatot kell kijavítanunk, hanem a legjobb tudásunk szerint alakíthatunk ki egy rendszert. 

A szervezők szerencsére nyitottak voltak az elképzeléseinkre, és igyekeztek megfogadni tanácsainkat. Többek között a betétdíjas poharak kibocsátása is nagy mértékben hozzájárult a hulladékok felhalmozódásának megelőzéséhez. Szelektív szigeteinket előszeretettel használták a vendégek, így lelkes csapatunk most is hatékonyan végezhette munkáját.  

Bár a rendezvény még gyerekcipőben jár, és látogatottsága várhatóan csak nőni fog az elkövetkező években, mi hiszünk abban, hogy megfelelő szervezéssel és odafigyeléssel a jövőben is minimálisra csökkenthető lesz a környezetre gyakorolt káros hatása. Ennek tudatában futottunk neki idén is a feladatnak, és még a június végi hőség sem tudta letörni szorgos „zöld manóink” lelkesedését! Ennek köszönhetően négy nap alatt, közel 330 munkaórában 18 m3 hulladékot gyűjtöttünk be, és válogattunk át zsákról-zsákra! A lerakóktól eltérített mennyiség 9 m3 lett végül, a rendezvény CO2 kibocsátása pedig 898,6 kg-mal csökkent. 

Hosszabb távon persze az a célunk, hogy ne kelljen ennyit sem begyűjteni, és amit mégis, azt a lehető legnagyobb arányban vissza tudjuk forgatni a rendszerbe. Nem csak itt, a Pocca Pikniken, de minden rendezvényen. Tapasztalatainkra támaszkodva évről-évre jobb eredményeket érünk el a helyszíneken, és nem lesz ez máshogy Felsőörsön sem! Alig várjuk, hogy jövőre visszatérjünk, és bebizonyíthassuk! :)

 

A program a KEHOP-3.1.5-21-2021-00003 sz. 'Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás' c. projekt segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.