Rendezvényzöldítés

Partnerségben a jövő generációjáért

Lead kép
Lead szöveg
Ismét a Zöldövezet Társulással zöldül a JOBVERSE Állásbörze, az ország egyik legnagyobb és legkedveltebb toborzási eseménye! A Zöldövezet csapata ezúttal nemcsak rendezvényzöldítőként lesz jelen: a szervezet vezetői előadást is tartanak karrier a környezetvédelemben témában. Az esemény azért is különlegesen fontos számunkra, mert a résztvevő fiatalok mellett a cégeket is környezettudatosságra inspirálhatjuk. Ennek jelentőségéről is olvashattok az alábbi interjúban. Csobay Krisztinával, a Zöldövezet Társulás elnökével és Hajdú Csongorral, a JOBVERSE főszervezőjével beszélgettünk.

Megnyertük a világbajnokságot!

Lead kép
Lead szöveg
Szusszantunk pár napot, ami nyilván nem tesz jót a social media oldalaink algoritmusainak, de néha engedni kell a fáradtságnak. Elképesztő nyarunk volt, nagyon sok munkával telt. Ahogy láthattátok csatornáinkon, idén megkaptuk a Zöldövezet Társulás történetének legnagyobb feladatát, amikor is a világ 3. legnagyobb sporteseményének zöldítésére kértek fel minket. Szeretnénk ebben a bejegyzésben köszönetünket kifejezni mindazoknak, akik részt vettek az atlétikai világbajnokság környezettudatos hulladék-menedzsmentjének megvalósításában. Minden Zöldövezet dolgozónak, bedolgozónak, önkéntesnek, barátnak és családtagnak aki velünk volt ebben az időszakban.

Segíts rekordot dönteni a világbajnokságon!

Lead kép
Lead szöveg
Rád is szükségünk van, hogy a londoni Atlétika világbajnokság 63%-os hulladék-újrahasznosítási arányát megdöntsük! Dolgozz óradíjas rendszerben velünk augusztus 14-29. között.

Indul a rendezvényzöldítés szezon! De mit jelent ez a gyakorlatban?

Lead kép
Lead szöveg
Ugye mindenki ismeri azt az érzést, amikor hajnali 4-kor már csak „valami bő zsírban és csokiban tocsogó kajára” vágyik?! Ezeknek az ételeknek és csomagolásaiknak jó része viszont a kukában landol megannyi más, újrahasznosítható hulladékkal együtt - mint amilyen pl. a rendezvénykellékeket becsomagoló karton, fólia, a kiürült sörösdoboz, vagy borosüveg.. A Zöldövezet Társulás Egyesület majdnem 15 éve dolgozik a rendezvények környezetterhelés csökkentéséért, évente közel 60 000 kg hulladékot mentünk meg és az idei cél a 70%-os visszagyűjtési arány megdöntése. De mit is jelent ez a gyakorlatban?

Így zöldítjük a Paloznaki Jazzpikniket

Lead kép
Lead szöveg
5 éve zöldítjük a Paloznaki Jazzpikniket, nekünk az évünk egyik fénypontja! De vajon hogy látják a szervezők? Megbízó partnerünket, Guth Róbertet, a Jazzpiknik vendéglátásért és fenntarthatóságáért felelős szervezőjét kérdeztük.

A Zöldövezet Társulás Projektasszisztenst keres

Lead kép
Lead szöveg
Szeretnél ténylegesen tenni a fenntartható jövőért? Bosszant, hogy embertársaid többségének fogalma sincs mindennapi életének ökológiai következményeiről? Szereted a változatos helyszíneket, a kézzelfogható eredményeket?
A Zöldövezet Társulás Környezetvédelmi Egyesület programjain keresztül lehetőséged nyílik az emberek megszólítására és szemléletük formálására, miközben hatékonyan tehetsz a bolygó védelméért! Ha szeretnél részese lenni a folyamatnak, bírod a fizikai és az irodai munkát is, akkor Te vagy az, akit keresünk!