Kövess minket a Facebookon!

Környezetvédelmi program a vizes vb szurkolói zónáiban

fina A két budapesti szurkolói zónában többszázezer szurkoló kísérte figyelemmel minden idők legjobb FINA világbajnokságának mérkőzéseit: naponta átlagosan 21 ezer fő látogatott el a két szurkolói zónába. A vizes világbajnokság szervezői azonban nemcsak a szórakozás garantálására, hanem a környezet védelmére is kiemelt figyelmet fordítottak. - Sajtóközlemény - Bp., 2017. augusztus 23. –


Rendezvényzöldítés velünk

rendezvényzöldBiztosan mindenki vett már részt olyan eseményen, ahol nem a szokványos műanyag pohárból ivott és szelektív hulladékgyűjtőkbe dobhatta a szemetet. Ma már ezek a dolgok szerencsére egyre alapvetőbbé válnak, de vajon belegondol-e a látogató, hogy milyen előkészületek és munkálatok szükségesek ahhoz, hogy egy rendezvényre azt lehessen mondani, „zöld”?


Szárazgyepek fenntartása

gyikocskaMagyarország bővelkedik olyan élőhely típusokban, melyek biodiverzitását kevés emberi beavatkozással és munkával is egyszerűen meg lehetne őrizni. Ilyenek a szárazgyepek is, melyeket az évszázados legeltetések után jelenleg a beerdősülés, így számos faj (köztük olyan endemikus fajok is, melyek csak ezeken a területeken találhatók meg) eltűnése fenyeget.


Műanyagmentes Jövő - Zöldülő Fesztiválok

műag mentesA Zöldövezet Társulás szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a február 24-én, pénteken, 16:00-kor kezdődő „Műanyagmentes Jövő – Zöldülő Fesztiválok” fórumbeszélgetésére, amely a Millenárison megrendezett Food Truck Rally – gasztroesemény keretei közt kap helyet!


3 nyomós érv a mosható pelenkák mellett

borcsiÉvente 100.000 tonna, kb. 1 250 000 m3. Pontosan ennyi kommunális hulladékot termelünk csak eldobható pelenkákból egy év alatt Magyarországon. Ez akkora halom, mint 50 darab 10 emeletes panelház egymás mellett. Pedig van egészségesebb, olcsóbb, környezetkímélő megoldás. A ma kapható, modern, mosható pelenkák ergonomikusak, designosak, és nem utolsó sorban könnyen használhatóak. Kevésbé terhelik a környezetet, a pénztárcát, ráadásul jót tesznek a babák bőrének.


RePlacc - ahol a tárgyak új életre kelnek

RePlacc - ahol a tárgyak új életre kelnek! replacc1

Láttál már sílécekből álló kerítést? Feküdtél már kényelmesen elhasznált Sziget fesztiválos színpad-molinón? Hintáztál már félbevágott autógumin? Még nem?! Akkor nézz körül nálunk és próbáld ki élőben a különleges rendezvények egyedi játszóterét, a Replacc-ot!

Mennyivel színesebb és izgalmasabb egy olyan rendezvény, ahol nemcsak az előadások és a kiállított termékek, hanem a terek fantáziadús kihasználása is lenyűgözi az odaérkezőket? Ahol a klasszikus dekoráció helyett formabontó ötletek valósulnak meg, legyen szó a nagyobbak ámulatba ejtéséről vagy a kisebbek szórakoztatásáról, akik bizonyára nem minden nap játszanak molinóból készült állatfigurákkal.

Napjaink egyre fontosabb célkitűzései közt szerepel a környezet tehermentesítése. A látvány mellett éppen ez az, ami a RePlacc-ot különlegessé teszi: a roppant dekoratív eszközök a kupak-puffoktól a Cellux csoport által tervezett molinóállatokig ’upcycling’ technikával készülnek.

Míg a ’recycling’ azaz újrahasznosítás során a használt tárgy valamilyen kémiai vagy fizikai beavatkozás útján, formáját megváltoztatva kerül hasznosításra, addig az upcycling eljárás során a szemétnek minősített tárgy megőrzi eredeti küllemét. Ez a módszer nem igényli egyéb energiaforrások felhasználását, így nem terheli tovább a környezetet.

A "Re-cuccok” szemléletformáló kampány keretén belül létrejött RePlacc egy újabb lehetőség, hogy a rendezvények környezetterhelése csökkenjen, miközben a legkisebbek is megismerkedhetnek a környezetbarát gondolkodásmód egy számukra is érdekes szeletével.

Tudj meg többet, nézd meg honlapunkat!

A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld forrás támogatásának köszönhetően valósult meg.